Hipersuli alapképzés Zsombón a Digitális Témahét keretében

A képzés a Telenor Hipersuli program iskolánkban is használt alapvető alkalmazásait, az eszközhasználat (táblagépek, okostelefonok) alapjait szeretné elérhetővé tenni a jelentkezők számára. A résztvevők olyan egyszerűen használható oldalakkal és applikációkkal ismerkedhetnek meg, melyek érdekesebbé tehetik a tanítási órákat, illetve segíthetik a tanár munkáját, például az anyagok megosztásával, a mérés-értékelés digitálissá alakításával. Reméljük, hogy ezen “alapcsomag” birtokában könnyebbé válik az ilyen típusú órák összeállítása, megvalósítása. A képzés időtartama 2×3 óra (két délután) 16-19 óráig, képzési napok április 3. és 6. között: hétfő-szerda, kedd-csütörtök. Eszközt biztosítunk. Szeretnénk a részt vevő pedagógusokat a képzés után is támogatni, ezért a mentorálás, óralátogatás lehetősége a tanév végéig – előzetes egyeztetés alapján – továbbra is elérhető marad. Maximális létszám: 15 fő. A képzésre az e téren még kevésbé jártas kollégák jelentkezését várjuk emailen vagy telefonon Varga Krisztina iskolai koordinátornál.

E-mail: vargakrisztina.hipersuli@outlook.hu; Tel: +36209792983. DTH honlap

Hasznosnak találta ezt a cikket ?
NemNemIgenIgen
Loading...