HiperSuli podcast #7 – Bereczky-Zámbó Csilla

Bereczky-Zámbó Csilla már az egyetemi gyakorlatát is a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában végezte nemrég, ahol azóta is matematikát és fizikát tanít, miközben párhuzamosan végzi a doktori képzést az ELTE-n. Mindemellett, még kedvenc hobbijára is tud időt szakítani, a kevésbé ismert, hagyományos, magyar harcművészetre, a barantára.A beszélgetés során Csilla elmeséli, miért a tanári pálya mellett döntött a mérnöki karrier helyett, és hogyan vélekedik a tanári fizetésből való megélésről. PhD kutatásában az előhívásos matematikatanulásra fókuszál, vagyis azt szeretné megtudni, hogy hogyan lehet hatékonyan tanulni úgy, hogy arra később is jól emlékezzünk. Végül beszámol arról is, hogy milyen volt a karanténoktatás egy frissen végzett tanár szemszögéből, és hogyan fordította a vírus okozta hátrányos helyzetet kutatása előnyére.

Feliratkozás

Hasznosnak találta ezt a cikket ?
NemNemIgenIgen
Loading...