Milyen biztos pontokat találhatunk a bizonytalanságban szülőként? – a pszichológus és a digitális oktatási szakértő válaszol

Az online oktatás harmadik hetében járva érthető módon mindenki kezd kicsit elfáradni a sokféle új tennivalóban. Különösen igaz ez a szülőkre, akik több fronton is bevetették magukat, a gyermekük tanulmányai és a saját munkájuk között igyekeznek megtalálni az egyensúlyt, miközben igazán egyik sem öltött még végleges formát. Hogyan tovább? Mit tehetnek a szülők saját és családjuk életének könnyítése érdekében? Milyen biztos pontokat találhatunk a bizonytalanságban? – Erről kérdeztük Soponyai-Nagy Krisztina pszichológust és Koren Balázst, a HiperSuli szakmai vezetőjét. 

Az utóbbi hetek szülői jelenlétét a különböző korosztályú gyerekeknél leginkább úgy lehetne érzékeltetni, mint amikor a gyereket járni tanítjuk. Kezdetben szorosan fogjuk a kezét, majd egyre több teret engedünk neki és végül már csak kontroll funkciót töltünk be a háttérben, biztosítva a gyermeket a támogatásunkról. – mondja Soponyai-Nagy Krisztina, pszichológus, aki szerint ehhez hasonlóan érdemes vizsgálni azt is, mennyi és milyen típusú segítséget nyújtunk a gyermekünknek. A középiskolás korosztály és akik az iskola által már rendelkeztek alap digitális ismeretekkel, viszonylag könnyen adaptálódtak az új helyzethez, a szülőknek is könnyebb dolga van emiatt. Vannak viszont olyan iskolák is, akik eddig kifejezetten védték a gyerekeket a digitális behatásoktól. Nekik és az alsó tagozatos gyerekeknek most jóval nehezebb a helyzetük. A kisebbeket ugyanis nagyobb kihívás egy képernyőn keresztül megszólítani és fenntartani a figyelmüket, így az ő esetükben sokkal nagyobb szerep jut a szülőnek. Ezen kívül az otthoni infrastruktúra, a szülők munkahelyi leterheltsége mind-mind olyan tényezők, amik jelentősen befolyásolják, ki hogyan tudja támogatni gyermekét. 

Koren Balázs, a HiperSuli szakmai vezetője szerint mostanra világossá vált, hogy az online oktatás és az otthoni munka nem csupán hetekre szóló átmeneti állapot, hanem akár a tanév végéig is elhúzódhat, aminek a felismerése óriási teherként szakadt a vállunkra az utóbbi napokban. 

Mindenki a maga módján igyekszik ezt feldolgozni, de van néhány alapvetés, amivel szülőként a saját és gyermekünk életét is könnyebbé tehetjük, biztos pontokat létrehozva a bizonytalanságban. 

STRUKTÚRA 

Az első és legfontosabb lépés, amit mindkét szakértő kiemelt, a struktúra kialakítása. 

Egyrészt kell egy általános napirend, ami minden napra igaz. Jó, ha a nap kezdődik egy bizonyos órában, pont úgy, mint amikor iskolába jártak a gyerekek. Nagyon fontos, hogy legyen egy közös, családi rítus a nap elején. Ez lehet egy reggeli, közös testmozgás, amikor együtt van a család. – mondja Krisztina. 

Balázs is egyetért abban, hogy a reggeli és esti közös együttlét kritikus pontok. A reggeli során van alkalma átbeszélni a család tagjainak, hogy kire milyen feladatok várnak a nap folyamán, mikor elfoglalt és mikor tud például a szülő időt szakítani arra, hogy a gyerekkel leülve, közösen nézzék át a házi feladatokat. Ha ez a napindító mozzanat nincs meg, könnyen kifolyik a kezünk közül az értékes idő – teszi hozzá Balázs. 

Érdemes a napirendbe olyan együttléteket is beiktatni, amikor nem mindenki külön végzi a feladatát, hanem megáll és időt szakít a családra is. Ennek a tervezésében segíthet, ha egy táblán, órarend-szerűen felírjuk előre a napi feladatokat, beosztást, és ebben a közös időket is jelöljük. Ezt minden este közösen le lehet tisztázni a következő napra vonatkozóan, változtatni rajta, priorizálni, ha szükséges. A tervezésben az is jó, hogy a gyerek is könnyen bevonható, társasjátékhoz hasonlóan ábrákkal, színekkel tarkítva számára is nagyobb élmény lesz. Érdemes figyelni az arányokra, hogy a tanulásidőn, mint elsődleges szemponton kívül, a pihenésre szánt időnek, ’énidőnek’ és a mozgásnak is legyen helye a napban. – folytatja Krisztina. 

Figyelni kell arra is, hogy a normál napi rutin ne változzon az új helyzetben sem. A korábbi, rögzített mozzanatok a napban ne sérüljenek, éppúgy legyenek meg most is, mint korábban. Így például kisebb gyerekeknél, ha meseolvasással zárult a nap, most se legyen ez másképp – vallja Balázs. 

ARANY KÖZÉPÚT 

Ahogy mindenben, a szabályozottságot tekintve is érdemes az arany középút megtalálására törekedni.  

Fontos a szabályozottság, az, hogy a tanulási folyamatokat ellenőrizzék a szülők, de a másik oldalról a bezártságot épp az ellensúlyozza, ha a gyerekeknek is megvan a szabadsága, érzik, hogy saját tempóban haladhatnak és ezáltal azt is, hogy a szülőben van egy bizalom feléjük. – világít rá a pszichológus. 

Különösen a nagyobb gyerekeknél hathat demotiválóan, ha a szülő állandó felügyelet alatt tartja őket, nem enged elég teret a gyereknek a kibontakozáshoz. Ez az otthoni környezetben még inkább felerősödik – egészíti ki Balázs. 

VISSZAJELZÉS ÉS TÜRELEM 

Ugyanígy lényeges, hogy a szülők a belső motivációt is megpróbálják ébren tartani a gyerekben. Legyen egy értékelő mozzanat a napban, amikor visszajelzést adnak neki, közösen leülve átbeszélik az aznapi kihívásokat és sikerélményeket. Tudjanak közösen beszélni azokról a dolgokról, amik nehézséget okoztak és azokról is, amik akármilyen apróságok, de örömet szereztek. Ezen kívül a visszacsatolás, a másik értékelése is legalább ennyire elengedhetetlen. Az is megerősítő jellegű, ha a szülő odafigyelve meghallgatja a gyereket és visszajelzést ad, nagyobbaknál pedig jó eszköz lehet erre, ha szülő és gyermek is minden nap 5-5 olyan dolgot felír egy cetlire, amit a másikban becsül, és a hét végeztével közösen felolvassák. – hívja fel a figyelmet Krisztina az apró dicséretek fontosságára. 

Amit még tehetünk annak érdekében, hogy mindenki számára kicsit könnyebb legyen ez az időszak, az az, hogy különösen nagy tisztelettel és türelemmel fordulunk egymáshoz. Mindenkit megvisel a bezártság és a bizonytalanság, kit jobban, kit kevésbé, de végső soron csak együtt, összetartva, figyelve a másikra találhatunk békére a mostani, szétzilált életünkben is – zárja gondolatait Balázs. 

Hasznosnak találta ezt a cikket ?
NemNemIgenIgen
Loading...